2013. augusztus 5., hétfő

Az ifjúkori szerelemhez nincs fogható. Erőt ad olyan dolgokhoz, amikhez különben nem lenne bátorságunk. Sebezhetővé tesz, és arra buzdít, hogy tárd ki a szíved, hogy többet adj, mint valaha, hogy szerelmes versekbe illő, szívből jövő érzelgősségeket mondj. A szerelem minden mást feledtet, kivéve a szerelmet, azt az egyetlen dolgot, amiért érdemes élni, szerelmed tárgyát. A szerelemtől ihletve hegyeket mozgatunk meg, nagyszerű dolgokat teszünk, de el is vakíthat minket, hogy elfelejtünk mindent és mindenkit, még önmagunkat is.



Egyike az elme nagy ellentmondásainak: bármi, amit elérsz, idővel unalmassá válik, és bármi, amit nem érsz el, kívánatos marad.



Ha valakihez túl erősen ragaszkodsz, attól még nem fog szeretni.

Akkor érzem szeretve magam, ha a másik társaságában igazán szabadnak érzem magam, szabadabbnak, mint ha egyedül vagyok.


No lám milyen becstelen eszközzé akartok ti tenni engem. Játszani akarnátok rajtam; ismerni billentyűimet; kitépni rejtelmem szívét; hanglétrám minden hangját kitapogatni a legalsótól a legfelsőig; pedig e kis eszközben zene rejlik, felséges szózat, mégsem bírjátok szavát venni. A keservét! Azt hiszitek, könnyebb énrajtam játszani, mint egy rossz sípon? Gondoljatok bármi hangszernek: rám tehetitek a nyerget, de nem bírtok játszani rajtam.

A szellem akkor lesz szabaddá, ha többé támaszt nem keres.


Érzem, hogy szabad vagyok, de tudom, hogy nem vagyok az.

2013. június 22., szombat

**

"Meggyőződésem, hogy mindenki látja és sajnálja a saját sérelmeit. De gyönyörű a pillanat, mikor összetörik egy szív, és egy másik szívhez vezet minket, amely talán többet szenvedett, és amelynek joga van több gyengédséghez, több szeretethez, mint nekünk."
(Vad szív c. film)


"Van olyan, hogy valaminek vége van. Persze. És visszanézve rájössz, mi volt elmúlásában saját szereped és felelősséged. Ha ezt össze tudod rakni, könnyebb elfogadni és továbbmenni."
(Winkler Nóra)


"A szív mindig győzedelmeskedik az értelem felett. A szív, legyen bár meggondolatlan, öngyilkos hajlamú és mazochista, mindig eléri a célját."
(J. A. Redmerski)


"A boldogság egy állapot, ami addig tart, amíg hiszel benne, jön ő, ha hívod, de ha félsz tőle, eltűnik az életedből. Na nem mintha olyan messzire menne. Ott lesz ő mindig körülötted, csak lehet, hogy nem fogod észrevenni. Tenni kell érte, hogy meglásd. Elfogadja, ha nem törődsz vele, és azt is, ha befogadod. Ő ilyen. Feltétel nélkül létezik. De neked kell hinned benne."
(Oravecz Nóra)


"A világon nincsenek egyszerű válaszok (...). Minden kérdésnek több oldala van. Túl sok is. Minden összegabalyodik. De ha egyszerűvé teszed a kérdéseket, az valahogy működik."
(Mark Lawrence)

2013. május 6., hétfő

Idézetes képek :)




 ,,Az életben egyszer találni fogsz egy olyan valakit,aki majd felemel,mikor magad alatt vagy"

2013. április 28., vasárnap

Ember vagy; természetes, hogy hibázol. Ez az egyik legszebb dolog az emberi létben - de csak akkor, ha tanulsz a hibáidból. Ellenkező esetben az életed tele lesz fölösleges fájdalommal és szenvedéssel.


Soha nem tévedsz
az utadra, ha mindig
iránytűt használsz.



Kiket szeretünk, mindenben ott vannak - bármit teszünk és bármit nem teszünk -, 
bennünk élnek, s míg élünk, meg nem halnak, 
és tőlük teljes csak az életünk.

2013. április 25., csütörtök


-Egy..
-Mi egy.?
-Egyszer voltam igazán szerelmes..
-Kettő..
-Mi kettő.?
-Kétszer találkoztunk, de már az esőnél beleszerettem.
-Három..
-Mi három.?
-Három hét múlva járni kezdtünk..
-Négy..
-Mi négy.?
-Négy hónapja dobott engem..
-Várj.! Kitalálom.! Most jön az öt.? 

-Nem...tízmilliárd..
-Mi tízmilliárd.?
-Tízmilliárd darabra törte a szívem..
-Nem...tízmilliárd..
-Mi tízmilliárd.?
-Tízmilliárd darabra törte a szívem..